Nehéz a megváltásról beszélni egy olyan világban, ahol az emberek szabadnak hiszik magukat. Szabadnak arra, hogy bármit megtegyenek, bármit megkapjanak, bármit elvegyenek a világból, amihez csak kedvük van.
Nehéz magáról a bűnről beszélni, mert a világ azt harsogja, "mindent szabad, ne korlátozd magad semmiben, mert bármit megtehetsz! na jó, ne ölj embert (na meg állatot), mert az azért csúnya dolog, de akár lophatsz, csalhatsz is egy kicsit, úgyse látja senki, és úgyis csinálja mindenki más is.... "
Nehéz a megváltásról beszélni valakinek, aki nem tudja, hogy rabszolga. A saját vágyai, szükségletnek álcázott igényei és kapzsisága rabszolgája. Mivel a cellája színesen villogó, díszes, berendezett helyiség, ahonnan videókamerán át látja az egész világot, sosem fogja észrevenni, hogy nem a saját életét éli, hanem csak napról napra elfogyasztja/ megveszi/elveszi/használja és eldobja azt, amit elé tettek.
Nehéz a háláról beszélni nekik, mert úgy érzik és úgy tudják, minden az övék, ami csak a világban létezik, lehetőségeiknek csak fantáziájuk szab határt, és minden, amit megkapnak, megszereznek, kizsarolnak, kiharcolnak stb., az nekik jár!
És ha valaki jól érzi magát ebben a mozgalmas, érdekes lehetőségeket nyújtó kis helyiségben, miért hallaná meg, amikor azt mondom neki: Hé, te szegény, lelki nyomorban élő modern ember, aki belefeledkeztél a világ műanyag csodáiba! Nézd, nem kell tovább így élned! Jézus a vére által megváltott a saját bűneidből, van kiutad ebből a szobából, az igazi életbe! - hát minimum hülyének nézne érte....
Jártam ebben a szobában. Az én világom kis szobácskája torz tükrökkel volt tele. Ezekben a tükrökben azt láttam, hogy a bennem rejlő titokzatos erők segítségével alakíthatom az emberek életét, segíthetek nekik azzal, hogy megmondom a jövőjüket - micsoda ajándék ez! És ez csak az enyém, az én képességem! Élveztem a hatalmat, amit egy kis pakli kártya, meg egy nagyobb marék színes ásványdarabka adott nekem.... Nagy álmokat is kergettem, és a tükrökben, amik az egész szobát beborították, éveken át csak a saját csodálatos jövőmet láttam. Minden tőlem függött, és mindenki azt mondta, amit hallani akartam. A világ csodálatos volt, és nem kellett semmi más....
De nem tarthatott ez örökké. Egy napon a varázsszoba tükrei darabokra törtek, a szívemmel együtt. Ott álltam-hevertem a romok között, és megértettem, hogy ebbe az irányba nem mehetek tovább. A hamis biztonság, amiben addig hittem, semmivé foszlott... Hosszú idő után igazi tükörbe nézhettem. Hangos voltam, talán túlontúl magabiztos, és hajtott valami furcsa kényszer, hogy tovább építsem azt, ami már nem létezett - a hamis tükrökben látott életemet... de ez már nem volt ugyanaz.
Nem tudtam elképzelni, hogyan fog folytatódni az életem, mikor már minden odavan.... És akkor Isten küldött valakit, aki szelíden azt mondta: Nézd csak, erre tudsz továbbmenni! Gyere velem!
Örülök, hogy nem mondtam nemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése