Kincsek és korlátok 1.

Amióta visszatértem a kereszténységhez, sokszor szembesülök ezoterikus gondolkodású ismerőseim olyan véleményével, ami szerint indokolatlanul, káros módon és feleslegesen "korlátozom" magam...
Akár arról van szó, hogy valamilyen viselkedést kerülök, vagy egy bizonyos ország, kultúra közelebbi megismerésére valami okból éppen nem vágyom, akár arról, hogy  milyen utat, milyen karriert fogadnék szívesen és milyet utasítanék el gondolkodás nélkül, elhangzik a New Age egyik alaptétele: "Ne korlátozd magad!"

"Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává". (1Kor 6,9–13) - írja Pál apostol, és ez az idézet gyakran eszembe jut, amikor látom, hogy a mai kor embere fontosabbnak tartja a gondolatot, hogy bármit megtehet, mint azt, hogy megkülönböztesse a hasznosat a haszontalantól (károstól?), értékeset az értéktelentől, és világa középpontjává a bármi áron való "tapasztalás"-t teszi... 

Ahogy a facebook-ot elnézem, az emberek többsége azt hiszi, hogy a pozitív gondolkodásba, vagy valamilyen testetlen, jószándékúnak tekintett energiaáramlás létébe vetett hit azonos az istenhittel, a kereszténységgel. Hívő keresztény ismerőseim egyre-másra osztanak meg a New Age sikerkönyveiből vett színes, képes idézeteket, különféle ezoterikus életbölcsességeket (jó dolgok bevonzása, az univerzum erejének felhasználása vágyaink elérésére)!!
Bő egy évtizedig én is mindent befogadtam válogatás nélkül, amiről biztosan tudtam, hogy a kereszténységen kívül keresi a világ létének és az élet céljának magyarázatát. Mérlegelés nélkül használtam fel, vagy véltem felhasználni ezeket az energiákat, és bizony különféle okkult eszközök is segítettek abban, hogy kétes ismertséget, (népszerűséget?) szerezzek, mint olyan személy, aki a láthatón túli dolgokba belelát, azokat helyesen értelmezi és azzal másoknak segíteni tud, akár pénzért, akár ingyen.... De megtérésem óta be kellett látnom, milyen veszélyes volt ezekre az erőkre támaszkodnom, és mások életébe ily módon beavatkoznom! Fel kellett ismernem, hogy ennek semmi köze Jézus Krisztus világához... 

A világ annyi gonoszsággal és önzéssel van tele, hogy még gyakorló keresztényeket is megtéveszt egy-egy életörömmel kapcsolatos bölcsesség, vagy bibliaira emlékeztető megfogalmazás... Egyik ilyen "kedvencem" a kincs és a szív esete...
A népszerű író, Paulo Coelho egyik regényében kincskeresésről ír, és mivel szép szerelmes gondolatnak tűnik, facebookon gyakran idézik az "a szíved ott van, ahol a kincsed" mondatot tőle. 
De vajon ugyanazt jelenti-e ez, mint az ehhez nagyon hasonló  ''AHOL A KINCSED, OTT A SZÍVED. (Mt 6,19-21)."? Hol is kell lennie a szívünknek? Vagy most ez hogy van? 
Követem a szívemet oda, ahol az valamiféle kincset sejt? Vagy oda vezetem a szívemet, ahol aztán a kincset megtalálhatja? Nem mindegy. Többről van itt szó, mint hogy az új srác akit megismertem, ő az én "kincsem, szívem".... Talán apróságnak tűnhet ez, de ha a rossz úton indít el, többet árthat, mint elsőre gondolhatnánk.

A másik jelenség amit szintén a közösségi oldalon láttam, a gnosztikus jellegű szellemi iskolák terjedése hasonló idézeteken keresztül. 

A rózsakeresztesek például ilyen "spirituális" tanításokat mutatnak az oldalukra tévedőknek... : 
"Mit jelképez ez a három cédrus? Tudjuk, hogy Salamon templomát cédrusfából készítették. A cédrus a szentírásban nagy szerepet játszik. A legszebb, legnemesebb és legerősebb anyag jelképe, amit építésre lehet használni. A remény zöld ligetének három cédrusa így szentélyt, belső szentélyt képez. Az univerzális megvalósulás mágikus szőnyegének háromszögéhez hasonlíthatnánk ezt, s a Gnózis három elsődleges nézetét képezi, ami megnyilvánul:

1. a vérben,
2. a megérintő világosságban,
3. a megszabadító belátásban.

C.R.C. a remény vezetése alatt a számára megnyilvánuló háromszögre összpontosul. Ebben a belső szentélyben lakozhat a Gnózis, ezt használatba veheti. S mivel erre összpontosul, útja elején megtalálja az úgynevezett Tabula Mercurialist, az utasítások tábláját, tehát a benne megszólaló új belátást. A lélek hangja utasításokat ad neki, amit azzal kezd: „Isten oltalmazzon, vendég! Hallottál az ösvényről, a király meghívott. Figyelmedet most a négy útra irányítsd."

Ha én ezt elfogadom mint hiteles tanítást, szabad és korlátlan emberként, akkor hátat fordítottam mindannak, amit Jézus Krisztus példájából tanultam...

Nagyon sok félrevezetés, csapda vesz körül minket, és ha nem ismerjük, akaratlanul is befolyásolhatja gondolkodásunkat, hittel kapcsolatos elképzeléseinket... 
A későbbiekben még írni szeretnék részletesebben erről a témáról. 

Amit figyelembe kell vennünk ezzel kapcsolatban, az az, amit Pál Timóteusnak írt: 

"Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől,amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. (1Tim 6:20-21a).

Ebben rejlik a mi igazi kincsünk.

Újratervezés 1. avagy Építsünk templomot!

Régi kedvenc filmem Zeffirelli legendás alkotása, a Napfivér, Holdnővér (1972).
Ez a monumentális, mély tartalmú zenés film Assisi (Szent) Ferenc útját mutatja be, hogyan lett a gyengécske, a keresztes háborúkból betegen visszatérő nemes úrfiból előbb bolondnak nézett, majd csodált kolduló szerzetes, aki a két kezével építette újjá a város határában fekvő romos San Damiano templomot.
Kamaszként láttam először ezt a történetet, és elámultam Ferenc elhivatottságán, amivel Assisi város megbotránkozásának dacára nekilát, hogy valami teljesen újat (vagy régit?) hozzon létre, akár egymaga, a két kezével, napról napra.... (Day by day, stone by stone, build your secret slowly....- éneklik a betétdalban is...) A film számos más csodálnivalót is megmutat, többek között Ferenc és Klára tiszta barátságában a férfi és nő között lehetséges leglelkiesebb kapcsolatot, legerősebb szövetséget.... ezen is érdemes elgondolkodni!

Úgy egy évvel ezelőtt, lelkies társaságban meg akartam osztani a jelenlévőkkel, hogy mennyire megragadott engem ez a fajta odaszánás, kitartás, hűség. Így megjegyeztem: "Látom én is, hogy ez az egy megoldás van, vissza kell térni az alapokhoz, ahogy Ferenc is tette ebben a filmben, és felépítette ezt a templomot! Erre van szükség most is!"
 A Bibliát tanulmányoztuk éppen, aminek a célja, tudom, hogy az volt, hogy a meggyőződéseim helyesek legyenek, összhangban az Isten sugallta írásokkal. Mégis meglepett, amikor azt a választ kaptam, hogy "Mi itt nem építünk templomot, mert Isten nemcsak a templomokban van!"

Nem volt alkalom azóta, hogy válaszoljak erre a mondatra, de ott és akkor teljesen ledermedtem. Igen, mondták már, hogy néha nehéz követni a gondolatmenetemet, mert gyakran hasonlatokat használok (amiket lehet hogy csak én értek?), de valóban úgy éreztem, hogy ebben az esetben másoknak is feltűnt a nyilvánvaló párhuzam.

Mert mit tett Ferenc? Felismerte azt, hogy 1200 évvel Jézus után a világ - de legalábbis az ő szűkebb hazája, Assisi városa - mennyire elfordult az eredeti keresztény tanításoktól, eluralkodtak az emberi bűnök, a pénz, a hatalom, a gőgös hozzáállás irányít mindent, ezért úgy döntött, hogy mindent hátrahagy, lemond a születési előjogairól és gazdagságáról, és kivonul a "világból", hogy az evangéliumi szegénységet és tisztaságot saját életében valósítsa meg..
Bár korabeli leírásokból tudjuk, hogy nem végleg hagyta el a várost, Zeffirelli nagyon látványosan ábrázolja ezt a szimbolikus pillanatot: Ferenc minden ruhadarabját levetve sétál ki Assisi kapuján, hogy semmit ne vigyen magával, ami az őt kitagadó apjától (azaz szimbolikusan véve az ember alkotta világból) származna. A romos templomot két kézzel kezdi el újjáépíteni, és kész arra is, hogy egyedül csinálja ezt végig, de Isten egyre több segítőt küld mellé korábbi főúri barátai közül. A film végére azt láthatjuk, hogy az újjáépült San Damiano a szegények temploma lett, ahol a szívekből szóló dicsőítés valóban feljut Istenhez, ezzel kontrasztban pedig ott marad Assisi temploma, a néhány fényűző ruhában pompázó nemesúrral, lélektelenül, kongva az ürességtől.

Amióta újra felfedeztem magamnak a kereszténységet, kicsit több mint egy évvel ezelőtt, sokszor eszembe jut ez a film, mert úgy érzem, hogy a keresztény megújulási mozgalmak sem tesznek mást, mint a kezdetekhez visszanyúlva próbálják meg újjáépíteni a szétzilált templomot - egyházat (church!!), és az Isten megromlott templomát, az embert is.... Ezt akartam ott és akkor mondani! Hogy Isten ugyanazt tette Ferencben 800 évvel ezelőtt, mint most velünk: megmutatja nekünk, hogy nem kell semmi újat feltalálnunk: a Bibliát kell követnünk, abban minden benne van.