Ez a monumentális, mély tartalmú zenés film Assisi (Szent) Ferenc útját mutatja be, hogyan lett a gyengécske, a keresztes háborúkból betegen visszatérő nemes úrfiból előbb bolondnak nézett, majd csodált kolduló szerzetes, aki a két kezével építette újjá a város határában fekvő romos San Damiano templomot.
Kamaszként láttam először ezt a történetet, és elámultam Ferenc elhivatottságán, amivel Assisi város megbotránkozásának dacára nekilát, hogy valami teljesen újat (vagy régit?) hozzon létre, akár egymaga, a két kezével, napról napra.... (Day by day, stone by stone, build your secret slowly....- éneklik a betétdalban is...) A film számos más csodálnivalót is megmutat, többek között Ferenc és Klára tiszta barátságában a férfi és nő között lehetséges leglelkiesebb kapcsolatot, legerősebb szövetséget.... ezen is érdemes elgondolkodni!
Úgy egy évvel ezelőtt, lelkies társaságban meg akartam osztani a jelenlévőkkel, hogy mennyire megragadott engem ez a fajta odaszánás, kitartás, hűség. Így megjegyeztem: "Látom én is, hogy ez az egy megoldás van, vissza kell térni az alapokhoz, ahogy Ferenc is tette ebben a filmben, és felépítette ezt a templomot! Erre van szükség most is!"
A Bibliát tanulmányoztuk éppen, aminek a célja, tudom, hogy az volt, hogy a meggyőződéseim helyesek legyenek, összhangban az Isten sugallta írásokkal. Mégis meglepett, amikor azt a választ kaptam, hogy "Mi itt nem építünk templomot, mert Isten nemcsak a templomokban van!"
Nem volt alkalom azóta, hogy válaszoljak erre a mondatra, de ott és akkor teljesen ledermedtem. Igen, mondták már, hogy néha nehéz követni a gondolatmenetemet, mert gyakran hasonlatokat használok (amiket lehet hogy csak én értek?), de valóban úgy éreztem, hogy ebben az esetben másoknak is feltűnt a nyilvánvaló párhuzam.
Mert mit tett Ferenc? Felismerte azt, hogy 1200 évvel Jézus után a világ - de legalábbis az ő szűkebb hazája, Assisi városa - mennyire elfordult az eredeti keresztény tanításoktól, eluralkodtak az emberi bűnök, a pénz, a hatalom, a gőgös hozzáállás irányít mindent, ezért úgy döntött, hogy mindent hátrahagy, lemond a születési előjogairól és gazdagságáról, és kivonul a "világból", hogy az evangéliumi szegénységet és tisztaságot saját életében valósítsa meg..
Bár korabeli leírásokból tudjuk, hogy nem végleg hagyta el a várost, Zeffirelli nagyon látványosan ábrázolja ezt a szimbolikus pillanatot: Ferenc minden ruhadarabját levetve sétál ki Assisi kapuján, hogy semmit ne vigyen magával, ami az őt kitagadó apjától (azaz szimbolikusan véve az ember alkotta világból) származna. A romos templomot két kézzel kezdi el újjáépíteni, és kész arra is, hogy egyedül csinálja ezt végig, de Isten egyre több segítőt küld mellé korábbi főúri barátai közül. A film végére azt láthatjuk, hogy az újjáépült San Damiano a szegények temploma lett, ahol a szívekből szóló dicsőítés valóban feljut Istenhez, ezzel kontrasztban pedig ott marad Assisi temploma, a néhány fényűző ruhában pompázó nemesúrral, lélektelenül, kongva az ürességtől.
Amióta újra felfedeztem magamnak a kereszténységet, kicsit több mint egy évvel ezelőtt, sokszor eszembe jut ez a film, mert úgy érzem, hogy a keresztény megújulási mozgalmak sem tesznek mást, mint a kezdetekhez visszanyúlva próbálják meg újjáépíteni a szétzilált templomot - egyházat (church!!), és az Isten megromlott templomát, az embert is.... Ezt akartam ott és akkor mondani! Hogy Isten ugyanazt tette Ferencben 800 évvel ezelőtt, mint most velünk: megmutatja nekünk, hogy nem kell semmi újat feltalálnunk: a Bibliát kell követnünk, abban minden benne van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése